SAKK musical
Zeneszerzők: BENNY ANDERSSON, BJÖRN ULVAEUS
Szövegíró: TIM RICE
Magyar szöveg: ROMHÁNYI ÁGNES
Koreográfus: KAREN BRUCE
Díszlet és jelmeztervező: KENTAUR
Világítástervező: CHRISTOPHER HIRST
A világítást a Magyar Szíház színpadára
adaptálta: SUSKOVICS PÉTER
Karmester: KÖTELES GÉZA
Művészeti vezető: PÓKA BALÁZS
PRODUCER: SIMON EDIT
Rendező: CORNELIUS BALTUS
Benny Andersson és Björn Ulvaeus zeneszerzők
Benny 1946. december
16-án született Stockholmban, Björn 1945. április 25-én Göteborgban.Közös
pályafutásuk 1966-ban indult. Ekkor Benny zeneszerzoként Björn pedig
szövegíróként tevékenykedett. 1972 és 1983 között az ABBA popegyüttes
tagjainként világszerte ismertté váltak. 1974-ben Waterloo címu számukkal
megnyerték az Eurovívizós dalversenyt. 10 év alatt több mint 100 dalt
jelentettek meg, és közel 350 millió lemezt adtak el. Az együttes feloszlása
után kezdtek el a Chess (Sakk) musicalen dolgozni Tim Rice-szal, mint
zeneszerzők. A darab bemutatója elott megjelent nagylemezrol több dal is az
eladási listák élére ugrott (One night in Bangkok, I know him so well). 1990-ben
újabb musicalen kezdtek el dolgozni, ez volt a Kristina fran Duvemala, melyet
1995-ben mutattak be Stockholmban. Beruházóként vettek részt a Mamma mia! címu
musical elkészülésében, mely az ABBA nagy sikeru dalain alapul. 1999-ben
mutatták be a West end-en, azóta nagy sikerrel fut világszerte. 2008-ban,
parádés szereposztással, film készült a musicalbol.
Tim Rice, szövegíró
1944. november 10-én született az angliai
Amersham-ben. Dalszövegírói pályáját az EMI-nél kezdte. 1965-ben ismerkedett meg
Andrew Lloyd Webberrel. Ezzel a találkozással indult el színházi karrierje.
Webberrel közösen írt darabjaik (Jézus Krisztus Szupersztár, József és a színes,
szélesvásznú álomkabát valamint az Evita) a mai napig nagy sikerrel futnak a
világ számos országában. 1984-re készült el a Chess (Sakk) címu musical, melyben
zeneszerzőként az ABBA két egykori tagja Björn Ulvaeus és Benny Andersson vett
részt. A Sakk 3 éven át futott a West End-en. A 90-es évektől több Disney
rajzfilmhez írt betétdalokat, melyek közül a "The whole new world" (Aladdin) és
a "The circle of life" (Az oroszlánkirály) Oscar- díjat kapott. A musicalek
világába Az oroszlánkirály színpadi változatával tért vissza, melyen Elton
John-nal dolgozott együtt. Közös munkájuk gyümölcse a Verdi operájából írt Aida
címu musical, mely 4 kategóriában nyert Tony-díjat. Legutóbbi színpadi munkája a
2008-ban, a Royal Albert Hallban bemutatott Chess in concert, mely a Sakk
felújított, dramatizált koncertváltozata. Színházi és filmes alkotásai mellett
számos énekesnek írt dalszövegeket (Freddie Mercury, Elton John, Elvis Presley,
Placido Domingo, Sarah Brightman, Michael Crawford, Elaine Paige). 1994-ben az
angol királyno lovaggá ütötte, 2008-ban pedig csillagot kapott a hollywood-i
Walk of Fame-en.
Cornelius Baltus, rendező
Művészeti tanulmányait Hollandiában az amszterdami Színmuvészeti Iskolában
kezdte. Késobb a Scapino Balett Akadémiára iratkozott át, majd tanulmányait
Németországban a kölni Balett Akadémián fejezte be. Pályája kezdetén táncosként
szerepelt, de rövid idon belül egy musical színházhoz szerzodött és több darab
foszerepét játszotta el. 1996-ban megrendezte a JOSEPH címu musicalt. Jelenleg
Hamburgban él és dolgozik, ahol a Walt Disney színházi produkcióinak állandó
rendezoje. 1999-ben került kapcsolatba a Tanz der Vampire címu musical-lel,
amikor Roman Polanski-nak asszisztált a darab Bécsből Stuttgartba történő
áthozatalánál. Roman Polanski társrendezője a darab hamburgi és berlini
színpadra állításánál, rendezője a Varsóban és 2007-ben Budapesten és 2010-ben
Bécsben bemutatott Vámpírok bálja musicalnek.
Simon Edit, producer
Az ELTE Állam-és Jogtudományi karán szerzett diplomát. A budapesti Rock Színház
egyik alapító tagja, 16 évig menedzsere, producere (Miss Saigon, Jézus Krisztus
Szupersztár, Evita, A nyomorultak, Hair, Sakk, Rent, Fame, West Side Story, Anna
Karenina) és a Dorian Gray, mellyel megteremtette a Rock Színház West End-i
bemutatkozását előadássorozat formájában. Nagy szerepe volt abban, hogy a
társulat produkcióival turnézhatott szerte Európában. Több hangfelvétel (CD)
producere. Az általa létrehozott PS Management - az első musical-ügynökség
Magyarországon - jelentős szerepet tölt be tehetséges énekesek, táncosok,
kreatív színházi muvészek és szerzők külföldi és hazai elismertetésében. A
2007-ben bemutatott Vámpírok bálja producere.
Kentaur, díszlet és jemeztervező
1988-ban diplomázott a Magyar Képzőművészeti Foiskola Festo szakán. Kilenc évig
tartó komolyzenei tanulmányok után 1982-ben alapítója volt a Satöbbi zenekarnak
. 1988-ban Kentaur néven szólólemezt készített Új világ címmel. 1991-óta ismert
díszlettervezőként, számos magyar és nemzetközi (Szlovákia, Csehország,
Ausztria, Dánia, Svédország, Norvégia, Nagy Britannia, Egyesült Államok,
Ausztrália, Fülöp-szigetek) produkcióban dolgozott s igen sok hazai és külföldi
prózai, opera és musical-siker díszlete fűzodik a nevéhez (West Side Story, A
Heilbronni Katica, Miss Saigon, Oliver!, Rent, Faust, Rómeo és Júlia, Kabaré,
Chicago, Az operaház fantomja, Volt egyszer egy csapat (The beautiful game),
Producerek, József és a színes szélesvásznú álomkabát). 1994-ben megkapta a
Magyar Színikritikusok Díját a
legjobb díszletért. 1996-ban a nominálták a Szlovák Színikritikusok Díjára.
2000-ben és 2003-ban elnyerte a Dömötör Díjat a legjobb díszletért. A 2007-ben
Budapesten, valamint, 2010-ben Bécsben színpadra állított Vámpírok bálja musical
díszlet- és jelmeztervezője.
Romhányi Ágnes, magyar szöveg
1978-tól tanít a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. 1984- 1997 az MTV Zenés
TV Színházának dramaturgja. 1991-tol a Magyar Állami Operaház dramaturgja.
1976-tól jelennek meg műfordításai, átdolgozásai, eredeti színpadi művei. 36
opera, 3 musical, 2 operett, számos prózai mű fordítója olasz, német, angol,
francia, orosz nyelvből magyarra. Nemzetközi zenei zsűrik tagja (Prix Italia -
különböző olasz városokban, Verona, Riva del Garda stb.)
Konzultáns: Rigó Béla
Karen Bruce, koreográfus
Karen a Betty Laine Theatre Arts-ban végezte tanulmányait, melyek után
előadóként és koreográfusként dolgozott számos televíziós és színházi
produkcióban világszerte. a Black goes with everything-en társrendezője Arlene
Phillips mellett, rendezője/koreográfusa a Princess Cruises hajótársaság
Rhythm's of the city-jének, társkoreográfus a Saturday Night Fever-ben (London
Palladium & Minskoff Theatre) és rendezőasszisztense-koreográfusa az EFX shownak
(Las Vegas MGM Grand), melyekben Arlene Phillips-szel dolgozott együtt. Valamint
rendezője és koreográfusa a Fame címu musicalnek (Cambridge Theatre, UK Tour és
Oslo Stadium). Arlene Phillips mellet dolgozott asszisztensként a londoni
Dominion színházban bemutatott, majd turnéra vitt Grease produkcióban.
Pályafutása során olyan kiváló koreográfusokkal dolgozott együtt, mint Wayne
Sleep és Tommy Tune. Richard Sampson társaként dolgozott a következő
produkciókon: 1993/94-es Olivier díjátadó, Oliver! Musical (Crucible Theatre,
Sheffield), The Cole Porter Centenary Gala, valamint Jesus Christ Superstar in
concert. 2009-ben a Take That együttes dalaiból készült Never forget musicalhez
készített koreográfiát, mellyel a Theatre Goers Choice Awards -ra jelölték, mint
legjobb koreográfust.
Póka Balázs, művészeti vezető
A Semmelweis Orvostudományi Egyetemen végzett, a radiológusi szakvizsgáját már
operaénekesként tette le. A Magyar Állami Operaházban a legszebb bariton
főszerepeket elénekelte. A világ számos operaházában fellépett, többek között
énekelt a Milánói Scala koncertjein Milánóban, Velencében, Bergamóban,
Palermóban. Fellépett Madridban, Lisszabonban, Dublinban, Wexfordban, Rómában,
Bregenzi Fesztiválon, Bergenben (Norvégia), Zágrábban, Prágában, Szófiában,
Hamburgban, Hannoverben, Bordeaux-ban, Lyonban, Liege-ben, Nizza-ban. A Jézus
Krisztus Szupersztár első oratórikus eloadásában Pilátust, Az Aspects of Love
címu musicalben Georgot, a Sakkban Molokovot és a Macskákban Old Csendbelenn-t
énekelte. 2007-tol a Vámpírok bálja muvészeti vezetője.
Köteles Géza, karmester
A Liszt Ferenc Zeneakadémia karmesterképző és zeneszerzés szakán végezte
tanulmányait. 2001-ben diplomázott Summa cum Laude karmesterként, zeneszerzés
diplomáját "kiváló" minosítéssel 2003-ban vette át. 2001. óta a Magyar Állami
Operaház korrepetitora és karmestere. A 2001/2002-es tanévben a bécsi
Universität für Musik und darstellende Kunst ösztöndíjas vendéghallgatója,
emellett párhuzamosan a Liszt Ferenc Zenemuvészeti Egyetem Budapesti Tanárképzo
Intézetében vezette a vonószenekart. 2003. februárjától a Budapesti Muszaki
Egyetem Szimfonikus Zenekarának karmestere. Magyarországi és külföldi
szimfonikus zenekarok gyakori vendégkarmestere. 2007-tol a Vámpírok bálja
musical karmestere.
Hajós Eszter rendezoasszisztens
2001-ben végzett a Theatrum Színiakadémia növendékeként. 2003-ban került a Bárka Színházhoz, mint rendezoasszisztens és ügyelo. Színészként közremuködött az Artéria Színházi Társaság több eloadásában, köztük Baráthy György: Protokoll címu darabjában, mely alakításáért 2004-ben megkapta a színész I. minosítést. Jelenlegi szerepei a Bárka Színházban: B. Brecht: Koldusopera - Dolly, W. Shakespeare: Szentivánéji álom - Hermia, B. Hrabal: Vasárnap nem temetünk - Szoke lány, Mása. 2007-tõl a Vámpírok bálja rendezõasszisztense.